A blogot talán érdemes lenne valami különleges filmmel kezdeni, valami maffiafilmmel, vagy az egyik kedvencemmel, de inkább hagyatkozok a friss élményre. Ezért is választottam Guiseppe Tornatore legújabb filmjét, a Senki többet-t, amit tegnap este tekintettem meg.

A főszerepben Geoffrey Rush játsza Virgil Oldman karakterét, aki egy megöregedett, gazdag árverésvezető, aki imádja a festményeket. Múltjáról sokat nem tudunk, csak hogy Billy-vel (Donald Sutherland), jó barátjával már régóta elcsalnak sokat érő festményeket az aukciókról. Virgil ugyanis egy páncélszobában gyűjti a klasszikus, női portrékat, és szereti azokat bámulni. Főszereplőnk nem egy családos ember, szinte minden idejét a munkájával tölti. A nem hétköznapi életét megzavarja egy érdekes ügyfél, Claire Ibbetson, aki arra kéri, hogy a szülei villájában lévő festményeket értékeltesse fel, és adja el árverésen. Claire azonban nem akar találkozni Virgil-el, sem senki mással élőben, így személye egy darabig titokzatos marad. Virgil mindent elkövet, hogy láthassa őt, és ezzel párhuzamosan elindul egy másik szál, ugyanis Virgil folyamatosan alkatrészeket talál az ottani pincében, melyek, ha összeállnak, akkor a történet egésze is összeáll. A film végén pedig kiderül, hogy minden összefügg mindennel.

Azt kell, hogy mondjam, tetszett a film, örültem, hogy Guiseppe Tornatore végre megtanulta használni a plánokat. A régi filmjeinél (pl. Cinema Paradiso) én mindig túl közelinek éreztem a kamera beállításokat. Aztán gagyi effekteket sem használ már, nincsenek olyan próbálkozásai, mint pl. a hajózás az Óceánjáró zongorista legendájából, ami leginkább az Eiffel 65 – Blue c. dalának klippjére emlékeztetett (ne kérdezzétek miért, fogalmam sincs). Rendezés terén lassú, vérprofi munkát végzett. Amivel a nagyobb probléma van, az a forgatókönyv. Az egész film a végén lévő fordulatra épül, de ott mégis hiányzik a katarzis, és amúgy is sejthető volt, mert meglátszott a filmen, hogy arra építkezik. Így marad főszereplőnk karakterdrámája, és a gyönyörű képek, amit a néző élvezhet. Ezalatt az operatőri munkát és a festményeket is értem. A színészi játékkal nincs probléma, Geoffrey Rush remek választás volt, de a többiek azért eltörpülnek mellette. Ennio Morricone csodás zenéje sokat adott a filmhez, az ő munkáját érdemes kiemelni, remekül illik a filmhez.

A filmeket olyanoknak ajánlanám, akik rajonganak a festményekért, tudják értékelni a művészetet, és bírják a lassabb lefolyású filmeket. Vannak apróbb hibái, de simán érdemes megnézni. Ám a forgatókönyv kidolgozatlanságából ítélve maximum egyszer-nézős alkotás.

80%