Nem sok kritika készült erről a tavalyi alkotásról eddig. Nem is csoda, hisz a filmet nem nagy érdeklődés övezte. Ennek egyszerű oka van, képtelen volt újat mutatni, és tulajdonképpen a cselekmény is elég üres volt. Felvonultatott egy csomó remek színészt, de ez nem mentette meg, hisz az egész végig bugyuta volt, és távolról is gyanús volt az egész. Az előzetesben meg lehetett először is pillantani Adam Sandler-t egy teljesen komoly szerepben, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt. Aztán megjelent Jennifer Garner, mint öreg és pszichés gondokkal küszködő anyuka, pont, ahogy nem akartuk látni, hisz eddig mindig csak a dögös vagy/és meghódítandó nőt játszott. Szóval azért inkább visszataszítónak tűnik az egész távolról, mint vonzónak. Persze azért vannak vonzó dolgok is a filmben. Végre láthatjuk Dean Norris-t a Breaking Bad-en kívül is „főszerepben”, meg Ansel Elgort-ot, akit tulajdonképpen csak simán jó nézni, ahogy pillanatok alatt fel tör a csúcsra Hollywood-ban. Szerintem 1-2 év és egyedül elvisz egy filmet a hátán a srác. Ó, és miért van ott az idézőjel? Mindjárt elmagyarázom.

A film kb. 8-9 főszereplővel dolgozik, és hiába a 2 órás játékidő, nem kapnak elég időt a kibontakozáshoz, így annyit tudunk meg róluk, mint egy normálisan megírt drámában egy főszereplőt segítő mellékszereplőről. Nincs igazán felépítve a karakterük. És hiába folyik több szálon a cselekmény, és fonódik össze több ponton is, ez ma már kevés a néző lekötéséhez és szórakoztatásához. A forgatókönyvíró, Jason Reitman korábban a Juno-n dolgozott, ami azért valljuk be mérföldekkel jobb volt ennél. Ez a film igazából csak egy másolatnak nevezhető, a 2012-es Disconnect-et egy az egyben leutánozza, aminek ugyanez volt a sztorija, csak kevesebb szereplővel dolgozott, és mégis jobban fel volt építve az egész. Itt a forgatókönyv teljesen primitív volt, ha egy karakternek pozitív élménye van, akkor egyből utána mindegyiknek, ha egynek negatív élménye van, ugyanez történik. És ez a két állapot változik folyamatosan a film alatt. Ha ilyen egyszerű forgatókönyveket tudnak csak írni, akkor Hollywood komoly válságban van. Persze ez már korábban észrevehető volt, hisz kicsit gyanús, hogy régen 1 ember képes volt egy remekül felépített történetet kidolgozott szereplőkkel írni, most meg ehhez 10-15 író szükséges.

Rendezői szempontból (szintén Reitman) nincs probléma, vannak egész jó pillanatai, egész jó képek, kameraállások, és szerencsére nem használt témához nem illő 2.35:1-hez képarányt (ami mostanában divat a hasonlóan alacsony költségvetésű filmeknél), hogy sokkal filmszerűbb legyen.

Elmondhatnám a történetét röviden, de felesleges lenne, hisz összességében nincsen neki, csak karakterekre felbontva. Legfőképpen, ahogy a film címe is utal rá, férfiakról, nőkről, és fiatalokról szól, igazából kb. 10 emberről (amúgy a plakáton szereplő rengeteg ember mind szereplő a filmben), az ő kapcsolataikról, problémáikról, és hogyan fonódik ez össze az internettel. Majd a film végére kiderül, hogy nem is egészen az internettel van a probléma, hanem pont velük, és magukban kell megoldani ezeket a problémákat. És mint kiderül pont a 2 legfurcsábbnak tűnő fiatal a legnormálisabb és emberibb közülük. Legalábbis az öngyilkossági kísérletet leszámítva, ami viszont pont annak a karakternek köszönhető, aki csak meg szerette volna védeni a saját lányát az internet veszedelmeitől, majd mindezt túlzásba vitte.

Ami azt illeti, van a filmnek egy két jó pontja, a színészi játék remek, a rendezés is korrekt, és nézhető is, de sajnos olyan primitíven és távolian közelíti meg az egész témát, hogy az egész film idegesítő lesz, így nem működik se a dráma, se az itt-ott elejtett poénok. Ebből a témából még ki lehetne hozni valamit, csak kéne tudni újat mutatni, és valami kidolgozottabbat.

50%