Mostanában nagyon elfoglalt voltam, és habár rengeteg tavalyi filmhez hozzájutottam, nem volt megfelelő pillanat egy-két kritika megírásához. Viszont most úgy tűnik egy darabig újra szabad vagyok, így gyorsan írok néhány igen fontos múlt évi alkotásról szóló cikket, körülbelül egy hosszabb komment terjedelmében. Nem az összeset tekintettem meg az elmúlt hetekben, egyeseket már sokkal korábban, de azért 1-2 mondatot megér mindegyikük. Előre annyit mondanék, hogy próbáltam a 2014-es évben minél kevesebb rossz filmre pazarolni az időmet, így a lentebb lévő filmet mind úgy néztem meg, hogy megtekintés előtt valami jót biztosan hallottam róla, vagy nagyon eltalálták az előzetest.

A Rajtaütés 2. / Raid 2: Berandal

Talán ez volt az a film tavaly, amit a legjobban vártam. Már a teaser felkeltette az érdeklődésemet, és előre éreztem, ezt a filmet tuti nem fogják elrontani, és akár felül is múlhatja a nagyszerű első részt. A Berandal-t is Gareth Evans rendezte, akár az első részt, és már harmadszorra alkalmazza Iko Uwais-t a főszerepre. Azt kell, hogy mondjam, nem csalódtam, de azért van, amiben tévedtem. Nem lett jobb, mint a Redemption, de szerencsére rosszabb sem, körülbelül egy szinten vannak. A rajtaütés 2. részében Evans meg próbált új vizekre evezni, összemosta a harcművészeti műfajt a klasszikus, ázsiai gengszter filmek lassú, kifinomult világával, ami többé kevésbé sikerült is neki. A sztori jó, a rendezés profi, a színészekkel nincs gond, de a folyamatos sebességváltakozása a filmnek zavarossá teszi az egészet, és a nézőnek fura érzése van, amikor az akció és adrenalin dús részről, a feszült, lassú komoly beszélgetésekbe vág át, mindezt bármiféle átvezető, segítő jelenet nélkül, ami segíthetné ezt a 2 stílust összekötni. Végeredményben azért tetszett, sőt imádtam, a tavalyi akciófilm felhozatal közül mindenképpen a legjobb volt. A rajtaütésről továbbra is elmondható, hogy nem azért nézik, mert híres színészek vagy nagy költségvetés van benne, nem ez vonzza a nézőket, hanem a durván jó akciójelenetek, amik új színt visznek a látszólag haldokló műfajba.

80%

Holtodiglan / Gone Girl

David Fincher filmjét is eléggé vártam, mint sokan mások, nem csoda, hisz eddig 1-2 kivételt leszámítva zseniális filmekkel kápráztatta el a nézőközönséget. Jelenlegi legújabb filmje, a Holtodiglan, ha Fincher összes rendezésének értékeléseiből átlagot vonnánk, akkor valószínűleg ez lenne a legközelebb ahhoz. Gillian Flynn a saját regényéből írhatott forgatókönyvet, az ő munkájával nincs igazán nagy probléma. Sokkal inkább a főszereplőnkkel, Ben Affleck-el, aki majdnem fapofával, rezzenéstelenül vitte végig az egész filmet, zavaróan stabil, kényelmetlen testtartással. Figyelmeztetni kellett volna, hogy ez már nem a Daredevil, itt már játszhat, használhatja arcmimikáját és színészi fortélyait, ami egy ilyen profi stáb mellett azért elvárható lett volna. A Gone Girl lassú, sikerült teremteni hozzá egyfajta atmoszférát, de mégsem lett vérprofi. Rengeteg a szemmel látható baki, kidolgozatlanság, a csurom véres ruhával hatalmas távolságot észrevétlenül megtenni csak egy a sok közül. Valamint semmi érdekes nincs abban, ahogyan Amy megpróbál viselkedésén, életmódján változtatni az álcázás kedvéért. Persze ennek megvan az oka, ugye lényeges, hogy miért teszi ezeket, hisz egy lefele száguldó vonal diagramon lehetne a legjobban ábrázolni, ahogyan egyre lejjebb süllyed és egyre aljasabb lesz főhősnőnk. De ez a könyv érdeme, és nem a filmmé, ami provokáló, véres jelenetekkel próbálta mindezt színre vinni, ami azért elég primitív módszer. Mindenképpen a tavalyi év egyik legjobb thillerje, valahogy én kevésnek éreztem a Gone Girl-t, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de ettől függetlenül nézős alkotás.

75%

Sráckor / Boyhood

Richard Linklater 12 évig forgatott drámája. Aki egy kicsit is benne van a filmes világban, lehetetlen, hogy ne hallotta volna ezt kismilliószor. A metascore 100 pontot adott rá, a felhasználók összesen azonban csak 7,9-et adtak neki. Túlértékelt lenne a sráckor, a kritikusokkal van baj, vagy a nézőkkel? Igazából egyikükkel sem. A Sráckor tényleg megérdemli a díjazásokat, mert Linklatertől ez hatalmas teljesítmény volt, jár neki a gratuláció, akár egy rendezői Oscar is, nem csodálkoznék, ha megkapná. Viszont az a 100 pont túl sok, attól azért messze áll a film, mert vannak kisebb, nagyobb hibái. Például, hogy belenyúl mindegyik évébe a kissrácnak, viszont önállóan kevés fontos kérdéssel foglalkozik, csak a sablonos képeket kapunk az egyes életkorokból. Ez többször is zavaró volt. Ezen kívül többször leül a film, néhol kevés a cselekmény, sok a felesleg, és néhány jeleneten érződik, hogy csak azért van, hogy megtöltse Linklater azt az életszakaszt tartalommal. Persze ez nem lenne gond, ahogy említettem, erre szükség is lenne, csak más minőségben. A film szépen feldolgozza a „sráckort”, de lehetett volna sokkal jobb is.

75%

Csillagok között / Interstellar

Christopher Nolan volt a tavalyi év másik elismert rendezője, aki új filmmel ajándékozta meg rajongóit. Ezúttal egy sci-fi drámával, magas költségvetéssel, profi színészeivel, testvére és saját forgatókönyvével állt elő, amit nagyon vegyes vélemények fogadtak. A történet a jövőben játszódik, miszerint Földünk haldoklik, főhősünk, Cooper, egy mezőgazdász, aki mindennap megküzd a pusztulásban lévő bolygó már szinte megszokott természeti katasztrófáival. A Földnek már nincs túl sok hátra, ezt Cooper is jól tudja, viszont szeretne gyermekeinek szép jövőt tudni. Egy nap egy drónt követve rátalál a rég megszűntnek hitt NASA-ra, akik éppen a közelben tervezik az emberiség mentőakcióját, azaz, hogy egy féreglyukon keresztül átmenve új bolygókat fedezzenek fel, és benépesítsék azokat. Minderre Cooper véletlenül pont a legmegfelelőbbnek tűnik erre a küldetésre. Így gyermekeit nagyapjukra hagyva nekivág egy csapattal a végtelennek, belehajtanak a véletlenül odatévedt féregjáratba, és azután rajtuk áll, hogy sikerül-e megmenteni az emberiséget, hiszen a szegényes körülmények miatt ők jelentik az utolsó esélyt. A továbbiakat azonban nem szeretném elspoilerezni, mivel minden, ami ezután következik, az aranyat ér. Nolan legújabb filmjét azzal reklámozta, hogy nagyon élethű, fizikailag realisztikus, külön fizikusok segítségét kérte mindezek eléréséhez. Persze nem kell elvárni a maximális valósághűséget, hisz a műfajában is benne van: tudomány és fikció. Szóval ez lehetővé teszi, hogy nyugodtan elkalandozzon a Nolan testvérpár a fizika világában, akár a valóságon túlra is. Azonban nem ez a legjobb tulajdonsága a Csillagok közöttnek, hanem a dráma. Rendesen vannak pillanatok, amikor a nézőnek katarzis élménye lehet, és ezek a legjobb pontjai. Remekül keveri Nolan a drámát a sci-fi-vel, valójában ezzel kellett volna reklámozni az Interstellar-t, mert így nem lepődött meg volna annyi néző azon, hogy ez a film, amire annyira várt. Sokan hasonlítják a 2001: Űrodüsszeia c. filmhez/könyvhöz, de szerintem még jobban hasonlít az 1972-es Solaris-hoz. A 2001-ben ami végig uralkodó volt, az a rejtélyes, máig teljességében egyelőre meg nem fejtett szimbolika, szimbólumrendszer, míg a Solaris volt, ami még hasonlóan mesterien olvasztotta össze a drámát a sci-fi-vel, aminek drámai elemei csak azokban a különleges, lehetetlen helyzetekben jöhettek létre és létezhettek. Persze abban is több volt az érték, a filozófia, de nem érdemes visszasírni a régi idők sci-fi-jeit. A rengeteg középszerű sci-fi-hez képest, amik az utóbbi években jöttek ki, ez egy üdítő alkotás, amelyet azért nehéz lesz elfelejteni. Külön szót még érdemel Hans Zimmer zenéje, aki ismét megnöveli a film minőségét, mint ahogy azt szokta minden évben, szerintem a tavalyi filmzenék közül a Csillagok között-nek volt a legjobb.

90%

Éjjeli féreg / Nightcrawler

Tehát itt van egy elég ismeretlen, ámbár némi tapasztalattal rendelkező rendező, Dan Gilroy, meg egy nagyon fura történet, szintén tőle. Ami szerint Lou Bloom, egy állásnélküli, bűnözésből élő tipikus harmincas szociopata férfi, egy nap meglát egy autóbalesetet, és az oda rohanó szabadúszó riportereket, operatőröket, és ez az egész munka megtetszik neki. Így hát elhatározza, hogy ő lesz az egyik legjobb szabadúszó bűnügyi operatőr, aki az éjjeli műszakban dolgozik. A film címe két dologra is utal. Egyrészt Dan személyiségére, másrészt a munkájára, ami azért érdekes, mert ez a kettő valahogyan teljesen eggyé alakul. Címválasztás terén úgy gondolom az Éjjeli féreg győzött. Ez a történet valakit megfog, valakit nem, ami biztos, hogy a költségvetés több mint ötszörösét hozta a mozi-kasszáknál, csak az Egyesült Államokban, szóval remekül szerepelt. Én az előbbi kategóriába tartozom, nagyon vártam a Nightcrawler-t, és szerencsére nem kellett csalódnom. Amit mindenképp érdemes megemlíteni, az Jake Gyllenhaal színészi játéka, mert az tényleg elképesztő volt. Annyira beleélte magát a szerepbe és olyan hitelesen adta elő a szerepét, hogy az ember tényleg elhiszi, hogy ő Bloom, és rendesen kissé már ijesztő a karaktere. A legjobb férfi színészi teljesítmény kategóriában én őrá tenném a voksomat. Igazából túlzottan nem bonyolult a film, előre lehet tudni, hogy tetszik-e a nézőjének, vagy nem, azért én nem ajánlanám mindenkinek, csak aki egy igazán új filmélményre vágyik.

90%

Whiplash

Na, kérem szépen, így kell zenés filmet csinálni. Meg karakter drámát is. Mi a Whiplash? Egy zene-számnak a címe, melynek fontos szerepe van a filmben. Miles Teller játssza a főszerepet, azaz Andrew-t, a fiatal dobost, aki egyszer szeretne a legnagyobb dobosok közé kerülni a zenetörténelemben. Ezt veszi észre Fletcher, a látszólag túlságosan is keménykezű zenetanár, aki szerint az igazi tehetséget bármi áron a felszínre kell hozni, akár szenvedés, akár sírás, akár halál útján is. Őt játssza J. K. Simmons, aki már rengeteg filmben és sorozatban alakított, legtöbbször mellékszerepet, mégis eddig talán a legemlékezetesebb a pókember trilógiában való azóta mémmé vált szerepe, melyben J. Jonah Jameson keltette tökéletesen életre. Mostantól viszont, biztosan a Whiplash-ről fog mindenki emlékezni rá, mert a legjobb férfi mellékszerepet szerintem tavaly bizony ő nyújtotta. Hihetetlen energia van benne, és Chazelle remek szövegeket adott Simmons szájába. Tehát a történetben Fletcher, észreveszi Andrew törekvéseit, be is veszi zenekarába, viszont ezt az egész küzdelmet egy teljesen más szintre emeli, hogy Andrew képes legyen a teljesítmény határain túllépni. Mindennek a gyakorlásnak a legfontosabb zenéje a Whiplash, ami magyarul ostorszíjat, ostorzsinórt jelent, amit a Damien Chazelle, a forgatókönyvíró tökéletesen kapcsolja Fletcher tanítási módszerével össze. Ő rendezte a filmet is, és még érdekesség, hogy 2013-ban még rövidfilmként készítette el a Whiplash-t, ugyanígy J. K. Simmons-al, másik főszereplővel, amiért különdíjat kapott a Sundance fesztiválon. Tehát a Whiplash egy nagyszerű zenés dráma, újszerű, üdítő, meghökkentő, felvillanyozó, ahogy a borítóján idézik a róla szóló véleményeket. Mi a hibája? Néhol kicsit leül, lelassul, de mégis kevésnek érződik a tartalom a végére. Összességében:

90%

Hobbit: Az öt sereg csatája / The Hobbit: The Battle of Five Armies

Az utolsó utazás középföldére, az egyik leghosszabb filmes csatajelenet, egy trilógia lezárása, mindez egy laza 250 milliós költségvetéssel. Így lehetne a legkönnyebben leírni az öt sereg csatáját. A film ugyanott veszi fel a cselekmény fonalát, ahol a Szmaug pusztasága véget ért, így egy in medias res kezdést adva a 3. résznek. Szerintem meg lehetett volna oldani ezt 2 filmből is, aztán egyenként kiadni mind a két részhez egy 45 perc bónusszal rendelkező rendezői változatot, és nem kellett volna nem létező karakterekkel operálni, hogy megtöltse Jackson a játékidőt. Mondjuk, ennek az is lehet az oka, hogy mániákusan több szálon akarja futtatni a cselekményt. Már a Smaug pusztaságában is észrevehető volt, bevonta Legolas-t, meg Tauriel-t, és az ő konfliktusát Thranduillal. Egyikük se volt a könyvbe, de az ő beillesztésük ellen senki nem tiltakozott, így az ő segítségükkel felbontotta a történet cselekményét. A végén meg ott maradt egy csomó törp Tóvárosban, ami megint egy olyan olcsó trükk volt, ezzel a méregnyíllal Kili lábában, azért nagyon meglátszott a kreativitás hiánya és a túlzott üzlet központúság a film körül. Aztán az öt sereg csatájában már tényleg elszabadul a pokol e téren. A király visszatérben még nagyon jó volt, hogy olyan sok szálon futott, meg, ahogyan összeolvadtak a különféle szálak több ponton, de Jacksonnak meg kéne tanulnia, hogy ezt nem mindenhol használhatja. És amúgy hiába van 3 film, kb. 8 órás összjátékidő, a törpöknek így sem sikerült pontos személyiségrajzot kialakítani. Pl. ott van Nori, Dori és Ori, akikről semmi nem maradt meg, legtöbbször csak a háttérben álltak, néha azért beleszóltak a történésekbe, de semmi olyat, ami előre vinné a cselekményt, csak annyit, hogy megmutassák, ők még ott vannak, nem mentek haza. Ami megmaradt, hogy Thorin-t az Arken-kő ugyanúgy csábítja, mint elődeit, és ugyanúgy kapzsivá és őrültté teszi őt is, Bombur kövér, Fili és Kili jó haverok, Kili beleszeret Tauriel-be, aki igazából nincs is, Glóin Gimli apja, és összesen ennyi. Amúgy amennyi utalás van az új trilógiában a Gyűrűk urára, annyi utalás van a Gyűrű szövetsége bővített kiadásában a hobbitra. Szóval ilyen téren azért még lehetett volna egy kis kreativitás, hisz Tolkien világa oly nagy, telis tele lehetőségekkel. Ami még nem tetszett, az a vége. Tehát Gandalf meg a haverok megküzdenek itt konkrétan Sauron egy gyengébb változatával. Oké. Ez nincs a könyvben, nem is csoda. A problémám az, hogy konkrétan a Gyűrű szövetsége elején Gandalf azt se tudja mi a gyűrű, meg Sauron történetéről sincs igazán fogalma, és elmegy egy gondori könyvtárba, hogy megtudjon róla valami minimális információt. Ez az egész szerintem nevetséges, akkor Gandalf mit csinált 60 évig, a Hobbit és a Gyűrűk Ura cselekménye között? Tehát ezt Jackson nagyon elrontotta. Aztán ott vannak a sasok. Körmöst kéne adni ennek az embernek komolyan, nem lehet mindenhova sasokat rakni. Kapott volna inkább Beorn több szerepet, szerintem az ő karaktere azért elég érdekes. Legolas pedig most durván túlment a fizika határain, amikor a levegőben zuhanó kődarabokon ugrált felfele, az teljesen komolyan vehetetlen volt, és ezt nem menti meg a tény, hogy fantasy-ról van szó. És mi tetszett? A harci kecskék, meg az őket lovagló törpök. Azt nagyon eltalálták. Ezenkívül még mindig érezni egy halvány illatmorzsányit a Tolkien világból, és mivel én annak a rajongója vagyok, nem tudok nem kedves lenni ehhez az alkotáshoz, jóra értékelem, mert hibái ellenére mégis szeretem.

70%

Grand Budapest Hotel

Korunk újszerű, kedves, aranyos történetekkel minket elkápráztató perfekcionista rendezője, Wes Anderson idén is előállt egy újabb remekművel, melynek hallatán 10-ből 10 magyar azt gondolja, hogy biztosan valami köze van ennek Magyarországhoz, aztán rá kell jönni, hogy márpedig nem. A Grand Budapest Hotel egy kitalált történet, ami Zubrowkában játszódik, és sokkal furább, mint Anderson eddigi művei. A történet elején egy kislány odamegy egy író szobrához, hogy mellette olvassa ugyanazon író könyvét, melynek címe egyenlő a filmével. A következő pillanatban visszaugrunk néhány évet, amikor is ez az író (Tom Wilkinson), idős korában egy kamera előtt mesél arról, hogy egy egykoron virágzó, akkor már letűnt hotelben milyen történetet hallott. A követhető pillanatban megint visszaugrunk az időben, ahol a fiatal író (Jude Law) tölti mindennapjait az elöregedett Grand Budapest Hotel-ben, mielőtt továbbállna valamerre. Itt találkozik a Hotel főigazgatójával, Mr. Moustafa-val (F. Murray Abraham), akivel a Hotel fürdőjében találkozik, majd egy elegáns vacsora mellett elmeséli az írónak a történetét, hogyan jutott hozzá a hotel tulajdoni jogához. Visszaugrunk még néhány évet, és csak ott kezdődik igazán a történet. Egészen egyedi kezdés egy történetnek, meg kell vallani, leginkább az Eredet juthat róla az ember eszébe, ott álom az álomban, itt történet a történetben. Ez a 3 felsorolt színész csak 3, a 15 széleskörűen elismert és nagy tapasztalattal rendelkező színészek/színésznők közül, akik a filmben felbukkannak. A feláldozhatók kispiskóta volt ehhez képest, persze tudom, már közel bűn a két filmet egy mondaton belül említeni.

Anderson ebben a filmben továbbra is használja a szimmetrikus kamera beállítást, amit ha egyszer vesz észre az ember utána már képtelen másra figyelni. Szerencsére a történet nem túl bonyolult. 100 perces a játékidő, és igazából többnek érződik, olyan 2 órának, olyan sok a karakter. Ennek ellenére a sztori nagyon lassan folyik, ugye ez is a perfekcionizmus miatt van, hogy meglegyen az egyéni ritmusa a filmnek, ami az elejétől a végéig tart. Sokaknak nem is tetszett, főleg idehaza, nem nagyon kaphatóak erre az emberek. Szerencsére külföldön jól szerepelt, világszerte 170 milliót zsebelt be, ami nem rossz, tekintve, hogy azért egy elég egyedi műalkotásról van szó. Emellé még 9 oscar jelölést is kapott, és a legjobb vígjátékért járó Golden-globe díjat is megkapta. Szerintem megérdemelte, nálam nagyon betalált, láttam Anderson előző rendezéseit és nem csalódtam benne. A következő filmjében már jobb lenne valami új ötlettel előállni, mert ez a szimmetria nem tarthat ki élete végéig, mint védjegy. Mindenesetre egy nagyon szerethető, aranyos alkotás, azzal a nagyon huncut, gonosz humorral, ami egyre jobban kiélesedik a rendező úrnál. Nem mindenkinek nyerheti el a tetszését, de akinek igen, az könnyen beleszerethet.

90%

Galaxis őrzői / Guardians of the Galaxy

Most meg fogtok kövezni, de ez volt nálam a tavalyi év egyik nagy csalódása. Arra számítottam, hogy valamennyire felülmúlja a Bosszúállókat, annak ellenére is, hogy egyik karakter se kapott külön filmet az előző években. Persze nem is csoda, hisz ezek a karakterek a legjobban együtt működnek, külön-külön talán nem is annyira érdekesek.  Tehát egyik főszereplőnk Peter Quill, aki szeretné, ha Starlord-nak hívnák, kisgyermek korában hagyta el a földet, és fejébe vette, hogy élete végéig kalandozik az űrben. A történe második legnagyobb gonosza Ronan, megtudja, hogy Peter-nél van valami, ami neki kell, ezért ráküldi Gamora-t. Ők éppen az utcán harcolnak, amikor összeakasztják bajszukat a 2 jóbaráttal, Rocket-tel, a beszélő mosómedvével, és Groot-al, aki egy beszélő fa, de nem ent. Ez a harc nem jön be a helyi hatóságoknak, letartóztatják őket, majd a börtönben megismerkednek az 5. taggal, Drax-al, az erős, ámde minimális humorérzékkel rendelkező harcossal, és vele együtt kiszabadulnak a börtönből. Innen indul egyfajta harc a rejtélyes gömbért, ami hatalmat és pusztítást foglal magába. Ronan mellé szegődik még Nebula is, a harcos kék nő, és együtt próbálják megszerezni. Közbe Yondu Udonta-nak, a galaktikus bajkeverőnek is van némi elintéznivalója Qiunn-el. És a film végén van egy nagy harc. Ennyi. Amúgy említettem, hogy a második legnagyobb gonosz Ronan. Ronan felett áll Thanos, és Ronannak azért kell a gömb, hogy megszerezhesse a trónját. Szóval, ha Thanos még gonoszabb, akkor konkrétan le se győzték a fő ellenfelüket. Már eleve arra van felépítve az egész, hogy több részes lesz, és mindez zavaró módon, hisz nincs semmi öröm, megváltás abban, hogy Ronan-t legyőzik. Remélem ezzel nem spoilereztem el semmit, mert Marvel filmeknél egyértelmű, hogy a jó győzedelmeskedik a végén. A nézők többségének amúgy elég volt a kémia, ami karaktereink között működött, meg a poénok, amiknek a legalább 60%-át ellőtték az előzetesben. Nekem nem, sajnos nagy csalódás volt számomra a Galaxis őrzői, ez most nem kötött le, pedig nagyon szeretem a Marvel filmeket.

65%

Lucy

Sok szót igazából nem ér meg. Ez volt a legnagyobb csalódás tavaly. Középszerű akciófilmre számítottam, és majdhogynem Zs-kategóriás akciófilmet kaptam. Luc Besson nagyon rossz úton halad. Johansson kisasszony mosolya nem elég, nem menti meg a filmet. A vicc az, hogy még jónak akarták készíteni a filmet, és nagyon rossz lett, ami egy fokkal rosszabb, mint a trash-filmek, amiket direkt csinálnak rosszra, és ettől lesznek szórakoztatóak. Eleve nem tudom, hogy ennek hogy lehetett a költségvetése 126 millió dollár, amikor egy látványos jelenet nincs benne, de a 458 millió dolláros összbevétel még nagyobb rejtély számomra. Sokan hasonlították a 2011-es Csúcshatás-hoz, ami egy elég szórakoztatóra sikeredett blockbuster volt, és tényleg hasonlít az alapötlet, de a megvalósítás 100x szegényesebbre sikeredett. Borzasztóan gagyi és béna lett a Lucy, egy időpazarlás, érdemes a filmkedvelőknek távol tartaniuk magukat tőle, és valami értelmesebbel töltenie az idejüket.

20%

Ennyi lett volna ez a „#Kommentkritikák 1. rész”, hamarosan érkezik a második adag, tekintve elmaradásaimat.