Na ha a Fury az a film, ami túl nagy reklámkampányt kapott, akkor ez a szöges ellentéte. A 2014-es évben erről a különlegességről egyetlen szót nem hallottam, pedig az Empire, Variety és Rolling Stone magazinok mind elismerték. Sok kritikát idehaza nem nagyon lehetett olvasni róla, elkerülte a nagyközönség figyelmét, nyáron vetítették, nem tudta magára vonni a figyelmet a sok blockbuster között. Persze itt egy jóval alacsonyabb költségvetésű alkotásról van szó, a Transformers 4, Transzcendens, Hogyan rohanj a veszTEDbe, A holnap határa, Demónia, X-men az eljövendő múlt napjai c. filmekkel szemben, így nem is csoda, hogy nem ez volt a középpontban. Persze nem is az volt a célja, hogy ott legyen, talán ez inkább egy szűkebb rétegnek készült. Lássuk a tavalyi év feel-good filmjét részletesebben.

A történet főhőse Dan (Mark Ruffalo), egy zenei kiadó cégvezetője, ki évek óta állását tekintve eléggé inaktív, családját tekintve elvált, egy gyerekkel, aki anyjával él, de néha azért meglátogatja. Folyamatosan alkoholba foltja bánatát, reggeltől estig csak iszik, már kezdi feladni annak a reményét, hogy bármi értelme is lenne életének, amíg egyik este egy New York-i bárban meg nem hallja Gretta (Keira Knightley) gyönyörű dalát arról, hogy milyen is magányosnak lenni New Yorkban. Ő a történet másik főszereplője, barátjával Dave-el (Adam Levine), aki híres pop énekes a filmben is, éppen szakított, és készül hazamenni szülőhazájába. Ahogy Dan meghallja Gretta-t énekelni, újra visszatér belé az élet, célt tűz ki maga elé, mégpedig hogy megakadályozza hazautazását és sztárt csinál belőle. Persze ez nem olyan egyszerű, Gretta egy teljesen átlagos kinézetű, normális lány, ami ma híres zenészeknél elég ritka, ennek ellenére viszont Dan mindent elkövet, hogy elérje célját, és sztárt faragjon belőle.

A filmet írta és rendezte John Carney (akinek már nem ez az első zenés filmje), mindkettő tekintetben remek munkát végzett, a történet az elején még nagyon döcögős, kicsit gyengék a szövegek is, de a közepe felé már beindul, és magával ragadja a nézőt. A betétdalokat Gregg Alexander írta, egytől egyik csodálatosak, Oscar-jelölést is kapott érte, simán esélyes, hogy el is viszi a díjat. A színészek tekintetében mindenki hozza a kötelezőt, Ruffalo és Knightley pedig ezen felül teljesít, mindketten nagyon kedvelhetővé teszik a karaktereket, amiket eljátszanak. Feltűnik még Most Def és Cee Lo Green is néhány jelenetben, kik habár nem nagy színészek, de jó zenészek, ezért érdemes őket megemlíteni. A fényképezés átlagos, nem túl kiemelkedő, ami nagyon észrevehető, az a rengeteg élénk szín, ami a filmben uralkodik.

A Szerelemre hangszerelve egy meglepő, aranyos és lenyűgöző zenés dráma, itt ott remek poénokkal megtoldva, egy olyan véggel, amire nem lehetett számítani. Az eleje átlagos, a közepétől viszont nagyon élvezetes, a végére pedig igazán nem lehet számítani.

75%

Legjobb jelenetek: A banda összeáll, Gretta és Violet találkozása, zenélés a város különböző részein, Dan és Gretta közös sétái, bandával zenélés a tetőn, az utolsó jelenetek